Miből készül a síoktató? | IST - Institute of Skiing Technology

„Miből készül a kiscica?” - ilyen és hasonló jellegű kérdésekkel bombázott a tavasszal Réka lányom. 

Tényleg, miből készül a síoktató? Pontosabban: „Hogyan készül a síoktató?”
Ennél persze jobban meg lehet mondani, hogy hogyan nem készül. Például úgy nem készül, hogy 6-10 nap alatt elvégez egy tanfolyamot. Nem akarok senkit sem megbántani, de nagyon sok tennivaló van még az oklevél megszerzése után.

Sítudás? Az meg minek?

Minden síoktató úgy síel, mint egy görög isten! (Tudtak síelni a görög istenek?) Tényleg kell tudnia egy síoktatónak? Nehéz megtanulni jól síelni? Miért nem azokból lesznek a síoktatók, akik profin síelnek? 

Először szögezzük le: igen, kell tudnia. Aki soha nem érezte, hogy milyen érzés valóban jól síelni, akinek nem voltak meg az érzései és élményei, az nem tudja, hogy mit akar tanítani, és nem tudja magát beleélni a tanítványa mozgásába.

A halábiztos síelés egyáltalán nem biztos, hogy egyben jó is. Városi legenda, hogy a versenyzők iszonyú jól síelnek. Sokszor még válogatott szinten is komoly sítechnikai hibákat lehet találni.

Lehet látni egy síelő mozgásán, ha egy atombomba sem tudná lelőni a lécéről. De azt is, hogy ezzel együtt még soha a büdös életben nem érezte, hogy milyen is az, amikor igazán megszólal alatta a léc. Ez a sítudás szinte olyan, mintha nem is lenne, sőt. Egy közepes sítudású középhaladóból előbb lesz jó síoktató, mint belőle.

Nem nehezebb megtanulni jól síelni, mint a tevének átjutni a tű fokán. A nagyon megrakott tevét nagyon le kellett pakolni a szűk átjáróban, míg a sovány gebe ehhez képest könnyedén átjutott. Aki meg van győződve a saját tökéletességéről, aki piszkosul begyakorolta a félrossz mozgást és nagyon magabiztos benne, az nagyon megszenved a jó sítudás megszerzésével. Aki nyitott, van érzéke és nem ragaszkodik csökönyösen a saját mozgásához, sokkal könnyebben megtanulja, hogyan bánjon gazdaságosan az erőkkel és a körülményekkel.

Sokan azt mondják, hogy a profi síelőből azért nem lesz jó síoktató, mert nem éli át azt a küzdelmet, amin egy átlagos síelő átmegy a tanulás során. De ez csak részben igaz: a legtöbb versenyző például pokoli küzdelmeket folytat, amíg megtanulja az alapiskolát. És hiába izzad vért egy amatőr síelő a tanfolyam során, ha nem tesz szert életszerű sítudásra.

Kérdés persze, hogy mit nevezünk profi sítudásnak. Azt hiszem, hogy az alapfokú síoktatók számára hasznosabb egy alaposan összerakott amatőr sítudás, mint egy mozdíthatalan halálbiztos.

Szaktudás

Ez a legegszerűbb, ezt ugyanis meg lehet tanulni. (Sajnos sokan szó szerint értik, hogy „lehet”, helyesebb lenne a „kell”.) De ez nem adottságok és érzék kérdése, sokkal inkább a szorgalomé és a lelkiismereté. 

Pedagógia, kommunikáció, empátia

Sokan azt vallják, hogy erre a pályára születni kell. Nem tudom, így van-e. Biztos sokat segít a veleszületett adottság, de nem hiszem, hogy több emberi alfaj létezne genetikailag, köztük pedagógusok és tanítványok. 

Azt viszont biztosan tudom, hogy gyakorlással és tapasztalattal rengeteg mindent meg lehet tanulni. Leginkább ez az a pont, amit nem lehet megtanulni tíz nap alatt. 

Az „inasévek” ideális esetben nem azt jelentik, hogy elkezd valaki dolgozni egy síiskolában, és amíg kezdő, addig csak jó nagy gyerekcsoportokat visz másodmagával, később aztán nagyobbakat és egyéni tanítványokat is. Sokkal inkább azt kellene jelentenie, hogy először figyel és kérdezősködik, a mentora pedig magyaráz neki (és közben pakol, takarít, kulimunkát végez). Itt a mentor a legfontosabb. Aztán részfeladatokat kap, aztán egyre több önállóságot élvez, és közben rendszeresen megbeszélik, hogy mit igen és mit nem, mit pedig másként. Ha nem, akkor hogyan igen. Leszúrják ha kell, és néha-néha, kivételesen megdícsérik, ha esetleg megérdemelte. És a végén síoktató lesz belőle.